Kanizsai Dorottya Gimnázium

Szülői információk

Megrendezésre került a Szülők Egyetemének első idei foglalkozása

2017-11-16

Németh Zsolt senior alezredes ezúttal sem okozott csalódást, noha sokak számára a téma lerágott csont. Látjuk a TV-ben az amerikai filmeket, benne a drogosokat, és azt hisszük, mindent tudunk a témáról. Meg azt is, hogy mi mindent jól csináltunk, és a mi gyerekünk tud vigyázni magára. Pedig nem vagyunk felkészülve arra,

Szülők Egyeteme - Drogprevenciós előadás Szülőknek

2017-11-07

Kedves Szülők! Az előző tanévben tartottunk már egy sikeres foglalkozást a KDG Szülők Egyeteme keretei között. Akkor a szórakozás veszélyeire hívtuk fel a figyelmet, olyan problémákra, amikre mi felnőttek nem is gondolunk. Most elérkezett a folytatás ideje. Németh Zsolt senior alezredes szakavatott módon vezet be bennünket

A Global Nyelviskola nyelvvizsga felkészítő tanfolyamai

2017-10-20

Tisztelt Szülők! Tisztelt Tanulóink!   A Global Nyelviskola (Szombathely belvárosában található) nyelvvizsga felkészítő tanfolyamaira szeretnénk felhívni a figyelmüket! Miért jó ez a Kanizsais diákoknak? - a tanórák után a KDG épületében lesznek a foglalkozások heti egy alkalommal (nem kell utazni…)

Fontosabb nyári időpontok

2017-06-30

Ügyeleti napok a gimnáziumban   2017. július 5. 8:00-12:00 2017. július 19.  8:00-12:00 2017. augusztus 02. 8:00-12:00 2017. augusztus 16. 8:00-12:00     Javító- és osztályozó vizsgák időpontja: 2017. augusztus 28. (hétfő)  8:00   Tanévnyitó 2017. augusztus 31. csütörtök 17:00 óra (A KDG-ben) Tankönyvosztás az első tanítási napon, 2017. szeptember 01-én.

Általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás - 2017

2017-05-25

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a Magyar Állam képviseletében eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017. január 1. napjától 2017. december 31. napjáig terjedő időtartamra a Groupama Biztosító Zrt.-vel kötött szerződést annak érdekében, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló

Szülők szabadegyeteme címmel új sorozat indult a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban

2017-04-03

A gyermeknevelésben minden csak úgy működhet, ha összefogás van. Összefognak otthon a szülők, összefognak a szülők és az iskola és összefog a jövő nemzedék érdekében a társadalom. Így talán sikerül testileg és lelkileg egészséges felnőtteket nevelnünk a ránk bízott fiatalokból. A mai világban

Szülők Szabadegyeteme - A biztonságos szórakozás alapjai

2017-03-29

Kedves Szülők! Mivel a tanulók körében már sikeresen működik, szeretném, ha Önök is megismerkednének a rendőrség által támogatott előadás-sorozattal. Nem is gondolnánk, milyen veszélyek fenyegetik gyerekeinket. Németh Zsolt senior alezredes szakavatott módon vezet be bennünket a veszélyek birodalmába.

Felhívás Szülői Konzultációra

2017-03-16

Tisztelt Szülők! A tragikus veronai buszbaleset után a kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A lehetséges szigorításokkal kapcsolatban a kabinet szeretné kikérni a magyar állampolgárok véleményét, különös tekintettel a gyermeket nevelő szülőkre. A párbeszéd elősegítésére a kabinet internetes konzultációt indított. A 2017. március 20-ig kitölthető online kérdőív elérhető az alábbi oldalon: https://konzultacio.kormany.hu/ Kérjük, mondják el Önök is véleményüket a lehetséges módosításokkal és szigorításokkal kapcsolatban. Véleménynyilvánításukat előre is köszönjük. Üdvözlettel: Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017.03.16.

KDG Szülői Munkaközösségi Bál - 2016

2016-12-10

Szülők és tanárok együtt szórakoztak a 99 éves Kanizsai Dorottya Gimnázium 2016. évi bálján, amelynek bevételéből a Szülői Munkaközösség a jövő őszi EUROWEEK rendezvényt támogatja. A szándék nemes, hisz ez a nemzetközi diáktalálkozó nagyszerű lehetőséget kínál diákjainknak arra, hogy más országokban élő társaikkal találkozhassanak és élővé

A Nyílt napok és a Képzési vásár margójára

2016-11-03

Minden iskola számára fontos, hogy megmutassa magát, hogy vonzóvá váljon, hogy az oda látogató szülők és diákok a jövő zálogát lássák benne. „Kinek a pap, kinek a papné!” Vagyis mindenkinek más felel meg. Nincs egyetemes jó és rossz! Mindenből lehet tanulni, és mindenkitől! Milyen a jó iskola a 21. században?

Mindennapos testnevelés 2 órája alóli felmentési kérelem 2016/2017. tanév

2016-09-12

Kedves Diákunk! Tisztelt Szülő! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 27.§ 11. pontja alapján a mindennapos testnevelés heti 2 órája alól felmentés adható az alábbiak szerint: "Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azokban az osztályokban, amelyekben közismereti oktatás is folyik, azokon a tanítási napokon,

Tájékoztató a tankönyvek kiosztásával és értékük befizetésével kapcsolatosan

2016-08-31

Tisztelt Szülő/Gondviselő! A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban a tankönyvosztás 2016. szeptember 1-én lesz. Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a gyermeke számára megrendelt tankönyveket az iskolába kiszállították. Az iskolák és a tankönyvfelelősök felé a KELLO kérése, hogy

Oldal

1 2 3  

Szülői információk

Eseménynaptár

Hasznos linkek