Kanizsai Dorottya Gimnázium

Versenytér

Határsáv - 1956 emlékezete - Újabb szép Kanizsais siker!

2017-04-10

Április 6-án helytörténeti vetélkedőt szervezett az Agora Kulturális Központ. A verseny témája alapvetően az volt, hogy a Budapesten lezajló forradalom és szabadságharc voltaképp hogyan is hatott a Nyugat-Dunántúlra, Vas megyére, Szombathelyre és a lakóhelyünkre. A versenyre ötfős középiskolás csapatok nevezhettek.

Remek szereplés a 9-10. évfolyam számára kiírt német nyelvi versenyen

2017-04-05

Remekül szerepeltek tanulóink a 9-10. évfolyam számára kiírt német nyelvi versenyen. Mind a 9/II., mind a 10/II. kategóriában elhozták az arany és ezüst érmet is, ami kiváló teljesítmény! Íme két élménybeszámoló: A verseny egy tájékoztatóval egybekötött megnyitóval vette kezdetét. Ezt követően minden versenyző

Történelmi történelemsiker Sopronban!

2017-03-30

A Kanizsai Dorottya Gimnázium csapata zsinórban harmadszor győzött a soproni Szent Orsolya Gimnázium által szervezett, középiskoláknak és gimnáziumoknak kiírt regionális történelem-versenyen! Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megye csapatai mérték össze tudásukat. A hatos döntőbe két Vas megyei csapat került, a Nagy Lajos Gimnázium és a Kanizsai Dorottya Gimnázium

Csörnyi Bence 12.A a Vasivíz Zrt. fotópályázatának díjazottja

2017-03-20

A Víz Világnapja (március 22.) alkalmából - az idei évben hatodik alkalommal - fotópályázatot hirdetett a VASIVÍZ ZRt. Vas megyei középiskolás diákok, egyetemisták és felnőttek részére, a Víz Világnapja 2016. évi jelmondata jegyében: „VIZEK ÉS MESTERSÉGEK" címmel. A pályázatra olyan alkotásokat vártak,

"Tiszán innen, Dunán túl" Országos Népdalverseny

2017-02-17

2017. február 14-én tartották a "Tiszán innen, Dunán túl" Országos Népdalverseny megyei fordulóját a Bolyaiban. Gimnáziumunkat Mészáros Viktória 9.B osztályos tanuló képviselte. Viki már a karácsonyi koncerteken megmutatta, milyen szépen, hitelesen énekli népdalkincsünk gyöngyszemeit, s most erre

Országos pályázaton tüntették ki Csiszár Tamást, a KDG diákját

2017-01-29

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az Adatvédelemről fiataloknak "kulcs a net világához" projekt keretében esszépályázatot hirdetett 12 és 18 év közötti, vak és gyengénlátó fiatalok számára. A pályázók között szerepelt Csiszár Tamás, a Kanizsai Dorottya Gimnázium 10. C osztályos tanulója.

Feltárul az Értéktár!

2017-01-21

Iskolánkban is meg lett hirdetve a Feltárul az Értéktár! című megyeismereti vetélkedő,melyet a Vas Megyei Értéktár Bizottság írt ki. Csapatunk a Vasmadarak nevet kapta, tagjai: Pethő Julianna, Pócza Patrik, Reznyák Dóra, Szabó Barnabás. Az első fordulóra októberben került sor, mely egy feladatlapból állt. A feladattípusok különbözőek voltak.

Szép sikert ért el Kaszás Evelin a „Szombathelyi szobrok” rajzpályázaton

2017-01-15

Szép sikert ért el Kaszás Evelin, a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium 9. KNY osztályos diákja a Szombathelyi Szépítő Egyesület által októberben indított és decemberben értékelt Szombathelyi szobrok rajzpályázaton, ahol az alkotások bármely Szombathelyen található szoborról vagy szoborcsoportról szólhattak.

OKTV versenyek a KDG-ben 2016. november - decemberben

2016-11-22

A verseny neve Időpontja Helye Történelem OKTV november 7. (hétfő) 14 – 17 óra 43. terem   Angol nyelvi OKTV november 14. (hétfő) 14 – 17 óra 43. terem   Matematika OKTV - II. Kategória november 15. (kedd) 14-19 óra 43. terem   Arany jános Irodalmi Verseny november 16. (kedd) 14-18 óra 43. terem

A KDG csapata nyerte a Csodák Palotája egyik díját

2016-04-16

2016. március 13. Ez a nap nem csak arról híres, hogy az idei PI-day előestéje volt, hanem ezen a napon kaptunk meghívást a nyíregyházi Országos Fizikatanári Ankéton a MOBILIS KÍSÉRLETBAZÁR című rendezvényére, melynek idei helyszíne Győr lesz. A Kísérletbazár a régió legnagyobb tudománynépszerűsítő közönségrendezvénye, amelyet a Mobilis – együttműködve az Autopro.hu autóipari üzleti

Első hely a regionális történelem versenyen!

2016-03-25

A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium tanulói újabb első helyet zsebeltek be a Soproni Szent Orsolya Gimnázium által meghirdetett regionális történelem versenyen! A verseny címe: „A boldog békeidők… és ami előtte volt”, Magyarország története 1849-1914 között. A történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti, tudománytörténeti tematikájú versenyen, amely idén már

Beszámoló az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyéről

2016-01-03

2015. október 3. Kecskemét Kecskeméten,  a Természettudományos Szakkiállításon  (TERMOSZ) hallott először Sándor Lilla, a Kanizsai Dorottya Gimnázium 12. C osztályos tanulója az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyéről (IYPT). Az IYPT a XXI. század kihívásainak megfelelő készségeket vár el az indulóktól: nem csak a fizikában kell jártasnak lenni, hanem az eredményeket prezentálni és megvédeni is tudni kell!

Oldal

1 2  

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek