Kanizsai Dorottya Gimnázium

KDG Est - 2017

Csütörtök délután került megrendezésre a Kanizsai Dorottya Gimnázium 2017-es gálaestje.

A műsort az énekkar kezdte Bródy János „Mit tehetnék érted” című dalával, majd a KDG Baráti köre átadta díszoklevelét Németh Andreának, aki évek óta kezeli az egyesület pénzügyeit, nagy szakértelemmel és türelemmel és ezáltal számos diák támogatását teszi lehetővé.


Nem csak verseket és nótákat hallhattunk, de a néptáncosok is olyan remek produkcióval örvendeztettek meg minket, amibe a színpad is annyira beleremegett, hogy az felért egy statikai vizsgálattal, ahogy azt Pezenhófer tanár úr találóan megállapította. A táncosokat hatalmas tapsviharban részesítettük.
 

Több tehetséges diák játszott hangszeren. Horváth Dóra (9.kny) hegedült, Vincze Miklós (10.k) zongorázott, Gyurácz Eszter (9.k) pedig fuvolázott, míg mások népdalénekléssel és versmondással kápráztatták el a közönséget. Kudler Szilvia „A kisegér” című meséjét, amellyel a XXIII. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró Pályázaton különdíjas lett, Fuxberger Éva mondta el, aki mindössze 9 éves. Produkcióját vastapssal díjaztuk. Fellépett a Nosztalgia kórus is, majd a végzős kórustagokat a szülői munkaközösség, a hagyományoknak megfelelően, megajándékozta.
 

A fellépők között volt kanizsais diákok is fel-felbukkantak. Puskás Mátyás és Doma Bence saját szerzeménnyel, a Rita c. számmal álltak a közönség elé, amit nagy átéléssel adtak elő.

A finálé minden várakozást felülmúlt. A „We are the world” c. szám egyszerűen fenomenális volt, a közönség állva tapsolta meg a produkciót.
 

A showt, melyet a diákok és Klári néni szolgáltatattak, nehéz lesz a jövőben felülmúlni.
 
Bozzai Zsófia 9. KNY

Csütörtök este került megrendezésre a Kanizsai tavaszi gálája, melyre az iskola valamennyi diákja, tanára, valamint családtagok és barátok is hivatalosak voltak. Sokaknak talán az egész csak ezt a két órát jelentette, amíg a műsor zajlott, nekünk viszont heteken át tartó próbálás és gyakorlás előzte meg, hogy az előadás tökéletes legyen.
 

Az este folyamán különböző területeken csillogtathattuk meg tehetségünket, akár táncban, versmondásban vagy épp az éneklésben. A végzősök búcsúzása mindenkit elgondolkoztatott, hogy milyen lesz, amikor majd mi állunk ott az utolsó műsorunkon. Igaz, még csak az elsőn vagyunk túl, mégis már előre félünk, hogy ez a maradék négy év nehogy túl hamar szálljon el.
 

Az előadás alatt sokszor nevettünk vagy épp sírtunk. Ott a színpadon állva különféle érzelmek kavarogtak bennem. Izgatott voltam, hiszen nem mindennapi élmény ennyi ember elé kiállni és próbálkozni a lehetetlennel: tökéleteset nyújtani. Féltem, nehogy elrontsam a szöveget, pedig még csak nem is kellett egyedül énekelnem vagy beszélnem. El nem tudom képzelni, hogy akiknek igen, mennyire izgulhattak.
 
 
Viszont az utolsó percekben jöttem rá igazán, hogy miért is volt ez a nagy felhajtás.
Az az érzés, amikor az egész nézőközönség boldogan, könnyekkel a szemében állva tapsol, mindent megér.
Köszönöm, hogy részesülhettem ebben az érzésben, azt hiszem,sosem fogom elfelejteni.
 
 
Gaál Dóra 9.KNY

 Az eseménnyel kapcsolatos fotóinkat Galériánkban tekinthetik meg !
A KDG hivatalos Youtube csatornája, ahol honlapon szereplő összes videó megtekinthető ide kattintva érhető el.
 
Közreműködtek:
A Kanizsai Dorottya Gimnázium énekkara,vezényelt Kocsisné Körmendi Klára
Boncz Gyöngy 10. K, Rozmén Milán 10. K, Vörös Dávid 9. K – gitárkíséret
Fuxberger Éva (vendégtanuló) – mesemondás
Horváth Dóra 9. KNY – hegedű
Balogh Anett 10. K – vers
Mayer Borbála 12. C, Papp Borbála 10. C, Zölei Réka 10. C,
Kovács Kornél 9. B, Kovács Erik 12. A, Fehér Levente (vendég) – néptánc
Mészáros Viktória 9. B - népdal
Vincze Miklós 10. K - zongora
Molnár Bianka 10. B - vers
Jesztl Fanni 10. K-  szólóének
Gyurácz Eszter 9. K – fuvola
A Kanizsai Dorottya Gimnázium nosztalgiakórusa, vezényelt dr. Hajba Ferenc
Puskás Mátyás volt diák – zongora, gitár
Mayer Borbála 12. C – vers
Vigh Gergő 10. A – ének
Doma Bence volt diák – ének, gitár
Mezősi Lúcia 12. C –ének
Jánosi Péter 10. A, Jesztl Fanni 10. K, Vigh Gergő 10. A, Manga Vivian 9. C,
Mezósi Lúcia 12. C, Szalkay Balázs 11. A, Gaján Petra 9. A, Fejes Míra 9. KNY – szólóének a fináléban
Konferált: Pezenhófer György
 
Köszönet minden szereplőnek és segítőnek, elsősorban Kocsisné Körmendi Klára tanárnőnek!

 
2017.04.30. Lovassné Vass Enikő
Fotó: Lovassné Vass Enikő, Videó: Szabó Gábor

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek