Kanizsai Dorottya Gimnázium

Savariától Varadiumig – Városok a trianoni határ mentén - 2/3

2. nap, vasárnap
Rendhagyó irodalom- és történelemórák
Kirándulásunk második napja is korán kezdődött. Nyolc órára mindenki megreggelizett és indultunk is megnézni a nagyváradi várat. Azaz indultunk volna, de szakadt az eső. Kihasználva a lehetőséget honismereti vezetőnk mindenre kiterjedő tájékoztatást adott a vár történelmével kapcsolatban. Jó fél óra múlva csendesedett annyira az idő, hogy útra keltünk.
Az egykori vár hatalmas volt viszont mi csak a felújított részt jártuk be. Mindenesetre érdekes volt látni, illetve nem nehéz elképzelni, milyen is lehetett sok-sok évvel ezelőtt.

Bethlen Gábor nevéhez fűződik korának egyik kiemelkedő alkotása, a váradi palota nyugati szárnya, ahol Közép-Kelet Európában egyedülálló módon fennmaradtak egy figurális stukkó-kompozíció maradványai. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban találhatók. Ezek egyrészt reális, másrészt fantasztikus állatok valamint egy gyümölcsfüzér, amelyek a fejedelem nagyságát és gazdagságát hirdették. A nyugati falon egy griff, a déli falon egy unikornis, egy oroszlánpár és egy ágaskodó ló, a keleti falon egy szarvaspár, az északin egy gepárd, egy gyümölcsfüzér és egy vadász látható elefántháton. A büszke oroszlánpárt ábrázoló domborműnek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere, amit a román időkben eltávolítottak, de a helye ma is látható.
 


A vár megtekintése után Nagyszalontára indultunk, hogy felkeressük Böjte Csaba Szent Ferenc alapítványát. Kíváncsian vártuk a találkozást, hisz ajándékokat is vittünk. A gyerekek árvák, vagy elhagyottak, de a nevelőszülők úgy gondozzák őket, mint saját gyerekeiket. Van olyan pár, akinek édes gyermeke is együtt nevelkedik a fogadottakkal. Bámulatos és tiszteletre méltó, mit tesznek ezek az emberek, hogy megpróbáljanak minél jobb körülményeket teremteni ezeknek a gyerekeknek! Közvetlenek voltak és kedvesek. Az idő szűke miatt nem tudtunk velük sok időt tölteni, amit sajnáltunk többen is. Ahogy egyik társunk írta: „Számomra a legemlékezetesebb dolog, és amelyik a legnagyobb hatással volt rám, az mindenképp a gyerekotthon meglátogatása és az ottani gyerekekkel való találkozás. Hihetetlen volt látni, hogy mekkora „családokban” élnek, milyen körülmények között, és mégis mekkora szívük van.” Valaki más így írt: „Nekem a gyerekotthon tetszett a legjobban, mert nagyon kedvesek voltak a gyerekek és megtanítottak értékelni azt, amim van.” „Jó volt örömet okozni a gyerekeknek.” „A nagyszalontai gyermekotthon számomra nagyon megható volt. Jó volt látni, mennyi segítőkész ember él az otthonban, és segíti a magyar gyerekeket.” „Megérintett az ottani gyerekek sorsa és élete.” „ Megható volt látni, milyen összetartás és önzetlenség van a gyerekek között.” Őszintén megvallva én kevesebb időt szántam volna a következő megállónkra, hogy több időt tudjunk beszélni a gyerekekkel, de talán egyszer még visszatérünk.
A-HK     

Szintén Nagyszalontán látogattunk el a Csonka toronyba, vagyis az Arany János Emlékmúzeumba, ami 1899 óta működik, és a költőre vonatkozó emlékek legjelentősebb gyűjtő- és megőrző helye.
A bejáratnál rögtön Toldi Miklós figuráját láthatjuk, ahogy az ajtó felé mutat a „nyomórúddal”, belépve pedig egy Arany-idézet fogadja a látogatót:
„Csonka torony nyúlik a felhőbe, Rajta pihen a nap lemenőbe'. Rá-ráveti visszanéző fényét, Mintha látnám ősapáim vérét.”
A földszint Nagyszalonta történelmét mutatja be képeken és ismertető szövegeken keresztül. Az első emelet Arany János életével foglalkozik, láthatjuk például a költő tárgyait, foteljét, leveleit és egyéb írásait, vagy azok másolatát. Egy szinttel feljebb a költő akadémiai dolgozószobáját rendezték be, a harmadik emeleten pedig további kéziratok és a költőről készült portrék láthatók. Az utolsó szinten a múzeumban szerzett ismereteinket tesztelhettük különböző játékokon keresztül, miközben megcsodálhattuk a csodás panorámát is. A múzeumlátogatás végeztével, az épületből kiérve sokan készítettek fotót a kapuban álló Toldi-figurával, majd tovább indultunk a költő szülőháza felé. A tényleges, eredeti szülőház sajnos ma már nem áll, Arany hatéves korában leégett, tehát csak a helyére épített ház látható, amit csak kívülről néztünk meg.
„A kirándulás során még sok helyen jártunk, de számomra az Arany János Emlékmúzeum és Nagyszalonta volt a legkimagaslóbb, mind látvány, mind ismeretszerzés szempontjából.” (SzD)
Gaál Dóra, Szieber Dorka 11.K

Nagyszalontai látogatásunk itt véget is ért és megcéloztuk Köröstárkányt ahol egy, az első világháború utáni mészárlásnak állított emlékművet tekintettük meg. Ahogy azt második honismereti vezetőnktől, Gábor Ferenctől megtudtuk, amikor a románok az első világháború után bevonultak Köröstárkányra, április 19-én 91 embert gyilkoltak meg, kizárólag azért, mert magyarok voltak. A falut ezt követően teljesen kifosztották, majd sorsára hagyták. Ahogy a mondás tartja, a föld, hiába veszik el, végül úgyis azé lesz, aki megműveli. A faluban a mai napig többségben magyarok élnek, akik, ahogy mindig is tették, ellátják a környéket élelemmel.
Miután leróttuk kegyeletünket és megkoszorúztuk az emlékművet, a szállásunkra indultunk. Az út minőségéről és milyenségéről a rosszul lévők száma tanúskodik. Bogára érve elfoglaltuk a szobákat, majd elfogyasztottuk a vacsorát, ami isteni volt.
 
Al-Hakim Kerim 11.K
 

3. nap, hétfő
A természet csodái
A hétfői napunk a természet csodáiról szólt. Elsőként a Medve-barlangba látogattunk el, amely nevét a barlang mélyén talált medvecsontvázról kapta. Egyikünk sem vágyott élőben találkozni egy ilyen állattal, miután meghallottuk, hogy felágaskodva elérte a négy méteres magasságot, és csaknem egy tonnát nyomott. De szerencsére nem kellett attól tartanunk, hogy összefutunk egy példánnyal, mert mint tudjuk, a jégkorszakban kihalt ez a faj.

A vezető, egy kedves és humoros román férfi számtalan érdekességet mesélt, amit honismereti vezetőnk fordított. A földrajzórákról derengő fogalmak most alakot öltöttek: a barlang mennyezetéről függő rengeteg sztalaktit csillogó jégcsapokra, a földön álló sztalagmitok sokasága olvadó gyertyákra emlékeztetett. Néhány cseppkő egészen különlegesen festett a lámpák sejtelmes fényében: egyik egy havas fenyőre hasonlított, a másik egy macira, amelyik beszorult egy szűk járatba; a harmadik cseppkőben pedig egy anya alakját láttuk, ölében kisgyermekével. Volt, amelyikről első pillantásra egy vízesés jutott eszünkbe, majd a fejünket félrebillentve már egy orgonát véltünk felfedezni; és volt, amelyik a „Törpék házikója” nevet kapta, mert a parányi barlangszerű formát nézve az ember szinte azt várta, hogy mikor bújik elő egy pici manó a kövek közül. Fantázia kérdése, hogy ki mit lát bele a természet alkotta formákba.

Miután kint válogattunk mágnesek és lekvárok közül egy falusi néni kínálatából, buszra szálltunk, hogy elérjük következő célpontunkat, a Boga-kő kilátót. Amikor leszálltunk, hogy megkezdjük a gyalogtúrát a Pádis fennsíkon, legszívesebben azonnal vissza is ugrottam volna a járműre: dermesztően hideg volt, s a pocsolyákon jégréteg feszült. Ám úgy tettünk, mintha nem ijednénk meg attól, hogy repkednek a mínuszok, és vacogva, sietősen nekivágtunk az útnak. Eleinte csak a sáros részek kerülgetése jelentette a kihívást később azonban igazi kaptató jött. Az arcok kipirultak a hidegtől és a mozgástól, és már kapkodtuk a levegőt, mire felértünk. Kicsit kifújtuk magunkat, aztán áfonyabokrok és páfrányok között lépegetve óvatosan megközelítettük a sziklapárkányt, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. Percekig csak álltunk és a tájban gyönyörködtünk, miközben hullani kezdett a hó…
 

A nap utolsó programjaként a tíz méter magasról lezúduló Schmidl vízesést néztük meg - ahova elkísért minket egy falusi kutya is - majd visszatértünk a szállásra, ahol várt ránk a finom vacsora és a jól megérdemelt pihenés a kellemesen meleg szobákban.
 
Szabadi Emma 11.K
 
A kirándulás teljes fotógalériáját a Galéria & Média menüpont alatt találják ! laugh
 
2019. november 06. Lovassné Vass Enikő

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek