Kanizsai Dorottya Gimnázium

Kárpátalja 2018 - Üstben főttünk!

A keddi, és egyben utolsó előtti napon reggel Rónafüred felé vettük az irányt. Ez a program ígérkezett a leglazábbnak, hisz, ahogy a neve is mutatja, fürödni indultunk. Alig vártuk, mert már napok óta főttünk a saját levünkben.

Az út egy kis megállóval, (pénzt kellett váltani), de viszonylag gyorsan telt. Hegyek között utaztunk, varázslatosan szép volt a táj. Amikor odaértünk, azt hittük, rossz helyen járunk. Egy kis épületet láttunk néhány legelésző birkával. Azt hiszem, az egész társaság nevében beszélhetek, hogy első benyomásra nem volt túl bíztató! De amikor hátravittek minket, akkor ért az igazi meglepetés. Személy szerint azt, hogy üstökben fogunk fürdeni, nem szó szerint értettem. Pedig úgy kellett volna! Négy üst alatt ropogott a tűz, mellettük pedig egy szép hegyi patak járta útját, valószínűleg az idők kezdete óta. Fantasztikus látvány volt!

Gyorsan felkaptuk a fürdőruhánkat, és már csobbanhattunk is a vízbe. Azaz, az üstökben lévő vízbe, melyben tea-és fűszernövények szolgáltatták számunkra a társaságot, persze egymáson kívül. A kezdeti megszeppenésen túllépve, amit a körülbelül 50 fokos víz okozott, valamint az a tudat, hogy éppen egy üstben ülünk, alattunk pedig tűz ég, mindenki nagyon élvezte ezt a programot. Ám köszönhetően a víz hőfokának, senki nem tartózkodhatott egyszerre 10 percnél tovább benne. Futhattunk át az üstöktől egy köpésre lévő, gyönyörű kis patakba, amely maximum 10-12 fokos lehetett, így nem kellett megtiltani, hogy sokáig maradjunk benne. Néhány másodperc múlva az ember érezte, hogy csontjáig hatol a hideg. Belegondoltam, mit érezhettek a Titanic utasai, amikor a jeges vízbe kerültek! A bátrabbak perceket is eltöltöttek a patakban, de senki nem akart úgy eljönni, hogy legalább nyakig bele nem merül. Ezt a folyamatot ismételtük meg 3-4 alkalommal, aztán mindenki kedvére napozhatott, pihengethetett, ami a viszonylag szoros programok mellett nagyon jól esett.

Ám legnagyobb sajnálatunkra dél körül el kellett hagynunk a nagy kedvencünkké vált helyet, és egy kis hegyi vendéglőbe indultunk. Röpke 3 órával később, ami szerencsére a buszon kialakult jó hangulatnak köszönhetően fele annyinak sem tűnt, már oda is értünk. Persze a hely nem volt ilyen messze, csak egyes szakaszokon lépésben lehetett haladni, mivel az úton néhány helyen a burkolat is fellelhető volt, modhatni, egy kátyú volt az egész.

Maga a hely nagyon hangulatos volt, kellemesen lehetett volna hosszabb időt is eltölteni. Vártuk az ebédet, mert éhesek is voltunk, na meg kíváncsiak, hogy megérte-e a gyomorrázó, egyeseknek kirázó utazás. Finom borscs levest kaptunk és pelmenyit, ami azért jobban sikerült, mint az előző napi. Süti zárta a menüt, így tele hassal indulhattunk útnak. Szegény sofőröknek nem volt annyira örömteli ez a pillanat, hisz nem találtak olyan helyet, ahol a busz meg tudott volna fordulni. Ennek az lett a következménye, hogy legalább egy kilométert tolatva tettünk meg, ami nem volt kis mutatvány a keskeny hegyi úton. A produkciót az utazóközönség tapssal honorálta.

Ungvárra érve még fel kellett készülnünk a hazafele útra, így mielőtt a szállásra mentünk volna, kipihenni az utazás fáradalmait, gyorsan beugrottunk egy plázába, ahol mindenki kedvére vásárolhatott magának másnapra élelmiszert, italt vagy akár rokonoknak ajándékot. Minden olyan volt, mint nálunk, vagy akár Ausztriában, csak az árucikkek nem. Voltak persze megszokott márkák is, de a legtöbben nem ezeket kerestük. Itt töltöttünk egy kis időt, majd tényleg elindultunk vissza a szállásunkra, ahol már vártak minket a finom, meleg vacsorával.

Az este pakolással és a búcsú bulival telt, amikor is átbeszéltük addigi élményeinket. Volt mit!


 
2018. június 17. Gaál Dóra 9.K

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek