Kanizsai Dorottya Gimnázium

Kárpátalja 2018 - Az első nap

Ahogy közeledett az utazás napja, egyre hihetetlenebbé vált, hogy amire másfél éve készülünk, hamarosan valóra válik. Elhangzottak az utolsó jótanácsok, bőröndbe került minden fontosnak ítélt dolog, elbúcsúztunk szeretteinktől és szombat hajnalban megkezdődött a nagy utazás.

Egy csipetnyi késéssel indultunk, már csak kabalából is, de ez nem okozott fennakadást, mert pontosan a kiszámított időben érkeztünk első célpontunkhoz, Sátoraljaújhely-Széphalomba. Pár hónapja még nem is sejtettem a múzeum létezését, de miután január végén egészen véletlenül megismertem, tudtam, hogy ide elhozom azt a kis csapatot, akikkel Kárpátaljára utazom.

Elsőként Kazinczy Ferenc sírját kerestük fel és egy koszorúval fejeztük ki tiszteletünket a nyelvújítás vezéralakja iránt. Pár lépéssel arrébb a múzeum épületébe lépve azonnal szemünk elé tárult az Arany János életét és munkásságát bemutató kiállítás. Egy rövid bevezető után hat csoportra oszlott a társaság és egy feladatlap segítségével kezdtük meg a múzeum bejárását. Megtudhattuk, hogyan vélekedett Kazinczy családja a nyelvtanulásról, érdekes adatokat olvashattunk a világban szétszórt magyarságról, és komoly gondolatokat az anyanyelv szerepéről.

Babits Mihály például így ír:
„Ismerd meg … az idegen gondolkodását is, tanulj idegen nyelveket, és a magadét is jobban meg fogod érteni…”
De közel áll hozzám Németh László megállapítása is:
„Vér hordja a test öröklését, a nyelv a lélekét.”

A legmeghatóbban Zsirai Miklós fogalmaz:
„Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó nyelvi muzsikát, s gyönyörűséges kötelességemnek érzem ennek minél tökéletesebb megismertetését, megbecsültetését, megkedveltetését”
Az interaktív Toldi kiállítás mindenkit lenyűgözött. Sok új információt tudhattunk meg a műről és a szerzőről egyaránt. Láthattuk eredeti méretben a híres malomkövet és a még híresebb bikát is. Meghallgattuk Arany János nyelvének zenéjét.
A falakon a nyelvi humor is helyet kapott. Érdeklődéssel és sok nevetéssel olvastuk a következő tömör, de velős megállapításokat:
„A mai nap az a holnap, amely miatt idegeskedtünk tegnap.”
„Becsapott a villám, én meg nem hittem neki:”
„A hülyeség nem pók, mégis behálózza a világot.”
„Én végeztem a feladat oroszlánrészét: üvöltöttem.”

Gyorsan elröppent az idő. Az eredményhirdetés után még megnéztük a Kazinczy emlékkiállítást a mauzóleumban, és már indultunk is tovább.
A táj, a falvak errefelé kicsit idegennek tűntek, nem a megszokott dunántúli vidék tárult elénk. A határhoz közeledve tartottunk még egy rövidke pihenőt, hogy jobban tűrjük a több órás várakozást. A mai fiatalok számára szerencsére már ismeretlen az az izgalom, amit mi éreztünk ennyi idősen a határ átlépésekor, hisz egyszerűen átgurulunk Ausztriába, Csehországba, Szlovéniába, még csak meg sem kell mutatnunk az igazolványunkat. De ez a határ más! Ez olyan, mint régen. Nem tudhatod, mit kell megmutatnod, nem tudhatod, ki kell-e pakolnod az összes cuccod, vagy csak egyszerűen és gyorsan átmasírozol a túlsó oldalra. Viszonylag szerencsésen átkeltünk, alig 2 óráig tartott az egész.

Egy másik, ismeretlen világ tárult a szemünk elé. Cirill betűs feliratok, rosszabb utak. Mindenki kíváncsian figyelte a környéket. A buszvezetőknek viszont a közlekedőket, meg az útviszonyokat kellett szemmel tartaniuk, mert ezek nem egészen olyanok, mint nálunk. De szerencsére hamarosan megérkeztünk Kisszelmencre, a határ által kettévágott egykori magyar településre. Szerettük volna megnézni és lefényképezni a határetkelő megnyitásakor állított fél székelykaput, de a határőrök sajnos nem engedtek a közelébe, így csak idegenvezetőnk mondott néhány szót a település szomorú múltjáról. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisszelmenc

Ezt követően sietve visszamentünk a buszhoz, mert sötét fellegek közeledtek, nem sok jót ígérve. Ahogy a helyiek mondják: „Földig ért a felleg lába”. Hatalmas vihar csapott le a pár kilométerre lévő Ungvárra, jégesővel villámlással, dörgéssel. Szerencsénkre, mi csak egy kis esőt kaptunk, de a városba érve dugóba kerültünk, mert a mélyebben fekvő helyeket elöntötte a víz. Lépésben haladtunk, mert akkora kátyúk voltak az úton, hogy nem lehetett őket kikerülni, viszont a víz miatt a mélységüket sem láthattuk. Lassan átvergődtünk ezen a szakaszon és hamarosan megérkeztünk szálláshelyünkre, ahol finom vacsorával, hűsítő zuhannyal és puha ággyal vártak minket.

 
2018. július 11. Lovassné Vass Enikő

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek