Kanizsai Dorottya Gimnázium

Nemzetközi kapcsolatok

Dicső múltunk hőseinek nyomában Nyugat-Magyarországon

2019.07.05.

Az első nap Június 7. egy olyan nap volt, amit nagyon vártunk. Reggel még minden a megszokott módon történt, de a 3. óra után minden megváltozott. Az iskola előtt várt ránk a busz, amivel Magyarország felé vettük az irányt. Szerencsére szép idő volt, így öröm volt kipillantani az ablakon, ahol eleinte még ismerős dolgokat láttunk.

Dicső múltunk hőseinek nyomában a Délvidéken

2019.07.04.

Első nap A kirándulás reggelén mindenki izgatottan várakozott a busz mellett. Nevetgéltünk, beszélgettünk és arra gondoltunk, milyen izgalmas programok várnak ránk az elkövetkezendő öt napban. A felfokozott hangulat az úton is folytatódott, énekelgettünk, poénkodtunk, amíg a határhoz nem értünk.

A tavasz a Határtalanul pályázatokról szól

2019.05.05.

Tavaly Kárpátaljára utaztunk, idén a Hunyadiak nyomában járunk a Délvidéken. Szerencsére a Szombathelyi Toborzóiroda mindig mellettünk áll. Most is segítettek minket abban, hogy ellátogathassunk a Fekte Sereg hagyományőrzőihez. Szerda délelőtt tehát kihelyezett történelem órát tartottunk. A csapat két részre oszlott.

Felejthetetlen németországi kirándulás - Deutschlandreise

2018.11.13.

Németországban járt egy csapat kanizsais diák a Sachsen-Anhalt tartománybeli Sangerhausen gimnáziumának meghívására. A Geschwister-Scholl-Gymnasiummal 2016 májusa óta áll a KDG partneriskolai kapcsolatban, melynek keretében most először viszonozhatták magyar diákok német diáktársaik látogatását. Hétfőn reggel 6 órakor indult útnak a lelkes

Euroweek 2018 – Avagy belgiumi kalandjaink

2018.10.27.

2018.10.03. Szerda Ma végre kezdetét veszi, amire hónapok óta készülünk. Kora reggel gyülekezünk az iskola előtt. A levegőt betölti az izgatottság és a félelem szaga. A búcsúpuszik letudtával megindulunk Bécs felé, ahol két óra várakozás után száll fel a gépünk, majd hamarosan megérkezünk Brüsszelbe. Ezek után már csak egy röpke vonatozás és Tournaiban is vagyunk.

Kirándulás Kárpártaljára - Összefoglaló

2018.06.29.

Nem könnyű feladat összefoglalót írni öt olyan eseménydús napról, mint amilyen a mi kirándulásunk volt Kárpátaljára. Emlékszem arra a furcsa érzésre, ami akkor töltött el, amikor szombat kora reggel felszálltam a buszra az iskola előtt. Hazudnék, ha azt állítanám, nem szorongtam egy kicsit az utazástól. Nehéz volt elhinni, hogy bizony,

Kárpátalja 2018 - Búcsú Kárpátaljától

2018.06.21.

Sajnos eljött az utolsó nap is. Reggel 8-kor elbúcsúztunk szállásadónktól, berakodtunk a buszba, és kigurultunk. Első úticélunk a szerednyei borpince volt. Dobó István Eger megvédéséért kapta ezt a falut Ferdinánd királytól 1552-ben. Neki köszönhetjük ezt a borospincét, többek között. Sajnos én nem jutottam messzire,

Kárpátalja 2018 - Üstben főttünk!

2018.06.17.

A keddi, és egyben utolsó előtti napon reggel Rónafüred felé vettük az irányt. Ez a program ígérkezett a leglazábbnak, hisz, ahogy a neve is mutatja, fürödni indultunk. Alig vártuk, mert már napok óta főttünk a saját levünkben. Az út egy kis megállóval, (pénzt kellett váltani), de viszonylag gyorsan telt. Hegyek között utaztunk, varázslatosan

Kárpátalja 2018 - Ungvári barangolások

2018.06.16.

Két mozgalmas nap után a harmadikat nyugodtabbra terveztük. Reggeli után elindultunk Ungvár belvárosa felé. Kicsit eltévedtünk ugyan, de néhány telefonhívás után odataláltunk a Drugeth Gimnáziumba. Vegyes érzelmekkel vártuk már ezt a napot, hiszen nálunk nem a velünk egykorú diákok jártak, hanem a két évjárattal fiatalabbak.

Kárpátalja 2018 - Árpád apánk nyomában

2018.06.12.

Vasárnap reggel a megszokott időben ébredtünk. Legalábbis azt hittük. Érdekes az időszámítás, mert a magyar lakosság a magyarországi időben számol, az ukrán idő pedig egy órával előbbre tart. Szépen beállítottam a telefonomat 6 órára, csak azt nem vettem figyelembe, hogy átállt ukrán időre. Így sikerült egy órával korábban

Kárpátalja 2018 - Az első nap

2018.06.11.

Ahogy közeledett az utazás napja, egyre hihetetlenebbé vált, hogy amire másfél éve készülünk, hamarosan valóra válik. Elhangzottak az utolsó jótanácsok, bőröndbe került minden fontosnak ítélt dolog, elbúcsúztunk szeretteinktől és szombat hajnalban megkezdődött a nagy utazás. Egy csipetnyi késéssel

Baráti kórustalálkozó a KDG-ben

2018.06.11.

Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy a KDG nagy része meleg szívvel tekint vissza a 2018. május 30-ai napra. Ugyanis ezen a napon látogatott el hozzánk testvériskolánkból, a németországi Sangerhausenből a Geschwister Scholl Gimnázium Voces juvenales kórusa. Mindannyian nagyon izgatottan vártuk

Oldal

1 2 3 4  

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek