Kanizsai Dorottya Gimnázium

Pályaorientációs projektnap a Szombathelyi Erdészeti Zrt-nél

December 7-én Pályaorientációs projektnapot szerveztünk a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Ez a terület manapság talán fontosabb, mint valaha volt. Osztályunk a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-hez látogatott el. Szombat. Munkanap. Mivel tehetnénk könnyebbé és érdekesebbé ezt a mindenki számára nehéz napot? A válasz: egy erdészeti bemutatóval.

Mikor odaértünk, rögtön a Szombathelyi Erdészeti Zrt. gondosan rendben tartott, már a tél által megkopasztott „erdeje” fogadott minket. A telken belül betévedtünk egy nagy épületbe, ahol a kedves portás elvezetett minket a konferenciaterembe. Ott már várt ránk Varga László erdőmérnök, aki egy érdekfeszítő prezentációt hozott el számunkra.

A bemutató elején vendéglátónk feltett pár kérdést a pályaorientációval kapcsolatban, illetve bemutatta, hogy miért jó erdésznek tanulni. Mint kiderült, sajnos egyre nagyobb a hiány az ezen szakmát űző emberekből. Ezután in medias res feltette a nagy kérdést, amit a prezentáció is címként birtokolt: “Mi az az erdő?” A kérdést valódi példákkal próbálta megválaszolni, különbségeket mutatott az erdő és az őserdő között. Illusztrációként képeket láttunk a Lengyelországban található utolsó őserdőről: a Białowieża-erdőről. Meglepetésünkre, megmutatott egy Magyarország területén található őserdőt is: a szalafői Őserdőt.

A mérnök úr ezután elmagyarázta, hogyan telepítik a kitermelésre szánt fákat, és hogyan termelik ki azokat. Ezen felül bemutatta, hogy a termeléssel nyert faanyagot mire használják fel. Az egyre nagyobb munkaerőhiány, és az erdők fokozatos eltűnése az erdész gazdálkodás gépesítéséhez vezetett.

A prezentáció további részében megismerkedhettünk pár - a szakma által használt - munkagéppel. A legrészletesebben bemutatott munkagép a harvester volt, amelyet a fa feldarabolására és ágtalanítására használnak.

Miután bemutatta a gépeket, kitért a vadgazdálkodás fontosságára is. A vadak jelenléte rengeteg komplikációval járhat a faültetés idején, ezért kötelező elkeríteni az új ültetvényeket.

Az eddigi állítások bizonyítására rengeteg számadatot kaptunk, melyek rámutattak rendkívül elkeserítő összefüggésekre. A számok nyilvánvalóan mutatják a klímaváltozás valódiságát, ezért Varga László felhívta figyelmünket, hogy tegyünk meg mindent ennek a destruktív folyamatnak a lassítására/megelőzésére.

A következő részben megismerkedtünk az erdész szakma történelmi hátterével. A témát leginkább az erdők védelme aspektusából vizsgáltuk. Kiderült, hogy Mária Terézia volt az első, aki rendelkezéseket adott ki az erdők fenntartása érdekében. Ezután szépen lassan a magyar állam is felkapta a fejét.  1952-ben jött létre az első tájvédelmi körzet, 1972-ben pedig az első nemzeti parkunk: a Hortobágyi Nemzeti Park. A rendelkezéseknek eredménye is lett, hisz a jelenlegi Magyarország területén soha nem volt nagyobb erdővel borított terület, mint most. A cél pedig az, hogy ez még nagyobb legyen.

Mivel a pályaválasztást segítő programról volt szó, azt is megtudhattuk, milyen elhelyezkedési lehetőségek vannak egy erdőmérnök diplomával. Nagyon meglepődtünk, milyen széles körben használható ez a végzettség. Persze az anyagiakra is rákérdeztünk, és azt a választ kaptuk, hogy nem panaszkodnak.

Szép szakma az erdészeké, bár néha küzdelmes. De fára, erdőre mindig szükség lesz, így ez a pálya biztos megélhetést kínál. Igaz, nem olyan könnyű elvégezni a szakot, hisz matematika és kémia is kell hozzá, de megéri.

A prezentáció befejezéséhez mérnök úr egy, a bányászok és az erdészek által is használt köszönést alkalmazott: Jó szerencsét! Nagyon hasznos programon vettünk részt.

Manapság mindenhol azt halljuk, informatikusokra, gépészekre, villamosmérnökökre van a legnagyobb szükség. De nem mindenkit vonzanak a gépek, még akkor sem, ha jó matematikából. Ez a pálya egy alternatívát kínál ebben az esetben. Megfontolandó, hogy az ember mérnökként is töltheti a természetben a munkaidejét!


 

2019. december 18. Pintér Bence 11.K


 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek