Kanizsai Dorottya Gimnázium

Képzési vásár és Nyílt Napok - 2016

Az elmúlt két hétben lezajlottak a jövő évi beiskolázást befolyásoló két fontos rendezvény, a Képzési Vásár és a Nyílt Napok programjai.

A Képzési Vásáron a gimnáziumok nincsenek könnyű helyzetben, hisz nem tudnak olyan látványos szolgáltatásokat nyújtani, mint a szakképző intézmények, de a Kanizsai ugyanúgy, mint a korábbi években, kitett magáért! Aki meglátogatta standunkat, képet kaphatott a gimnázium életéről, a labor munkájáról, a választható képzésekről és az intézményben folyó sport- és kulturális életről. Az érdeklődők elsősorban diákjainktól hallhattak az intézményről, ami mindig siker, hisz ennél autentikusabb képet nem kaphat senki a nálunk folyó munkáról. Valószínűleg mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy ebben az évben rekord számú érdeklődő kereste fel iskolánkat a Nyílt Napokon.


A Nyílt Napok forgatókönyve hasonló volt a korábbi években megszokotthoz, de azért idén is voltak újdonságok. Az igazgatói tájékoztató után az érdeklődőket egy részletesebb tájékoztató is várta a Kanizsaiban folyó nyelvoktatásról és a két tanítási nyelvű tagozatról. A prezentációkat követően egy rövid német dramatizációt, illetve a EUROWEEK-re készített angol nyelvű színdarabot is megtekinthette a közönség., meggyőződve arról, hogy nem hiába járnak erre a tagozatra a diákok.

Nem könnyű feladat egy ilyen rendezvény zökkenőmentes lebonyolítása, de elégedetten nyugtázhattuk, hogy jól vizsgáztunk.

A képekre kattintva Galéria nyílik.

 
2016.11.21. Lovassné Vass Enikő

 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek