Kanizsai Dorottya Gimnázium

Beiskolázás gimnáziumunkba

Felvételi Tájékoztató 2015/2016 - Nyílt Napok

2014.10.29.

Tisztelt Látogatóink ! Szeretettel hívjuk és várjuk a Tisztelt Szülőket és az érdeklődő nyolcadikos Diákokat a Tájékoztató Nyílt Napjainkra, amikor Látogatóink megismerkedhetnek gimnáziumunk életével, képzési programjainkkal, sikereinkkel és jövőbeli terveinkkel is. Tájékozódhatnak kollégiumi elhelyezés lehetőségeiről és részt vehetnek bemutató tanóráinkon. Az első napon - 2014. november 05-én  - örömmel várjuk a szombathelyi iskolákból érkezőket, míg a második napon  - 2014. november 06-án a vidéki iskolák tanulóit szeretnénk a KDG-ben köszönteni.

Képzési vásár - 2014

2014.10.17.

Újra itt a Képzési Vásár, ami fix pont az általános iskolák végzőseinek életében. Már a kapunyitáskor hatalmas tömeg várta a bebocsájtást az Oladi Művelődési Házban. A mi standunkat is ellepte az érdeklődők hada, de jól felkészült diákjaink és tanáraink állták a sarat. A legtöbb kérdést a két tanítási nyelvű osztállyal kapcsolatban tették fel, úgy tűnik, ez lesz az idei év slágere. Megkérdezték, mióta működik iskolánkban ez a tagozat. Nos, már negyedik éve, a jövő tanévben érettségizik az első osztályunk, akik az érettségivel ingyen megszerezhetik a felsőfokú nyelvvizsgát is.

Előzetes a 2014-es Képzési vásárról

2014.10.12.

Ha ősz, akkor Képzési Vásár ! De mit is takar ez a cím ? Az Oladi Művelődési Házban hosszú évek óta megrendezésre kerül a középfokú intézmények kínálatát felvonultató Képzési Vásár. Ez egy színes forgatag, ahol ki-ki megtalálhatja a számára legvonzóbb képzési formát. Hogyan tovább ?  - teszik fel a kérdést a hetedik-nyolcadik osztályos gyerekek és szüleik. A választ itt meglelhetik 2014. október 16-án és 17-én. A szakközépiskolák bemutatják profiljukat, a látogatók megkóstolhatják, kipróbálhatják, esetleg felpróbálhatják azokat a dolgokat, amivel az iskola falai között találkoznak.

Légy Te is Kanizsais diák !

2014.10.07.

Közeleg az iskolaválasztás ideje, ezért szeretnénk egy kis ízelítőt adni gimnáziumunk életéből, hogy megkönnyítsük a döntést. Ez a négy, esetleg 5 év döntő a gyerekek-fiatalok életében, tehát nem mindegy hol, kikkel töltik el. Nem mindegy, mi a vezérlő elv a közösségben, hisz itt válik véglegessé a jellem. A mi iskolánk teret ad a kreativitásnak, nem nyomja el a tanulói kezdeményezéseket, hanem próbálja őket a megfelelő mederben tartani.

Tanévnyitó 2014/2015 - Tankönyvosztás

2014.08.29.

A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban a 2014/2015-ös tanév  megnyitója 2014. szeptember 1-én 8 órakor lesz! Kérjük tanulóinkat alkalomhoz illő ruhában (lányoknak KDG-s sál, fiúknak KDG-s nyakkendő) jelenjenek meg az ünnepélyen! A tankönyvek kiosztása az első tanítási napon kezdődik. Kérjük mindenki hozza magával a tankönyvbefizetési igazolását a zökkenőmentes ügyintézés érdekében. Köszönjük!

Beiskolázással kapcsolatos határidők - 2014/2015

2014.08.26.

Megjelent az  EMMI 35/2014. (IV.30.) rendelete a 2014/2015. tanév rendjéről, amely dokumentum a „Középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését”, a tanév beiskolázással kapcsolatos feladatai, határidőit  tartalmazza. Részletes infó itt található:   EMMI rendelet 2. sz. melléklete A jövő évben a középiskolai felvételi feladatsorokat 2015. január 17-én írják majd magyar nyelv és irodalom illetve matematika tantárgyakból.

Oldal

1 2 3  

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek